Hivatalos Honalpja: http://flort.hu
FLÖRT THE CLUB – WEBIO
Vannak, akik számára csak egy-egy varázslatos pillanatot jelentettünk eddigi életükből, de léteznek olyanok is, akik minden alkalommal hazatérnek hozzánk.
Flört The Club: 15 éve… 1989-ben indultunk, két évvel azután, hogy Európában teret hódított egy akkor még piciny csatakiáltás: aciiiiiid!!! Pár évvel később, az acid house-nak köszönhetően egy újabb, világméretű “vallás” térhódításának lehetünk szem-és fültanúi. A kezdetben illegális, majd később legális miséket, papok helyet dj-k celebrálták, akik ütemekkel, ritmusokkal és dallamokkal helyettesítették a szavak erejét. Magyarországon – a kezdeti próbálkozásokat követően – 1994-ben tudatosult néhány emberben, hogy nem múló divatról, trendi fellángolásról van szó. A dance klubok zeneiségét újraalkották, melyet évente több százezren fedeztek fel maguknak.
Flört The Club: a legenda Balaton, Siófok… Hogy stílszerűek legyünk, 1995-re a Flört már a hazai party élet egyik kikötőjévé vált és mint ott horgonyzó zászlóshajó, tisztában voltunk azzal, hogy innentől kezdve az új szelekre kell bíznunk a sorsunkat. A döntés minden elképzelésünket felülmúlva, mára történelmi jelentőségűvé vált. A Flört 1995 nyarától elsőként nyitott az akkori klubok közül a legfrissebb hangzás felé. Budai és Roger segítségével két év leforgása alatt megteremtettük az alapokat, melyekre egy folyamatosan változó, de állandó színvonalú szellemiséget építettünk a későbbiekben. Hazánkban itt született meg a műfaj, melyet modern tánczenének nevezünk.
Flört The Club: a kultusz 1997 és 2000 között Siófok már nemcsak a “pancsoló kislányok dalától” volt hangos, hanem Flört dj-k pörgette lemezektől és az általuk ismertté vált klubhimnuszoktól. Egy – egy nagyobb rendezvény az egész ország fiataljainak találkozóhelye lett, a Balatonra érkező fiatalság elsőszűmú célpontja. Ebben az időszakban, a már országosan is népeszerű Tommyboy, illetve a Flört büszkeségeként pár évvel később ugyancsak ismertté vált Szeifert mellett, 1998 nyarán Sterbinszky és a Flört közös projectje uralta a lemezeladási listákat és a médiát. “Egy nyár a Flörtben…” A kultusz tapinthatóvá vált, a klub a továbbiakban már nem csak a nyarat jelentette az örök pörgésre ítélt klubberek számára. Évszaktól függetlenül teltház előtt léptek fel a meghívott külföldi sztárvendégek a house, progressive, trance, és techno sound világából.
Flört The Club: a millenium A Flört The Club nevét olyan személyek tették nemzetközivé, mint a Tiesto, Paul Van Dyk, Danny Howells, Dave Seaman, John ’OO’ Fleming, az X-Press 2, Liza Loud, Westbam, Marusha, Tom Novy, Andy Nalin, ATB, a Deep Dish, Jo Mills, a Cosmic Gate, Layo and Bushwacka!, Anthony Pappa, Sander Kleinenberg, BT, Nic Fanciulli és még sokan mások. A Flört The Club Európa és a világ vezető klubjainak elit tagjaként az új évezredtől a minőséget egy magasabb szintre helyezte. 21. századi design és technika, valamint újabb arcok és hangok kaptak helyet a pult mögött, mellyel a Flört megszilárdította pozicióját a magyar klubok között. A klub második mixlemezének – “Flört Inside” – ideiglenesen leköszönő mesterét, Szeifertet a progressive house legnépszerűbb hazai képviselői Kühl és Chriss váltották, akik csak erőpsítették a hitünket és jelmondatunkat: “mindent a közönségért”.
A 15 éves Flört The Club köszöni nektek a sok-sok őrült éjszakát és az odaadó szeretet! Ígérjük, hogy a továbbiakban is mindenkor és mindenki számára nyitottak leszünk, mivel a zene, amiért mindannyian élünk, minden pillanatban képes magához ölelni és befogadni az új dolgokat.
Köszönjük! Flört Crew |